Az útburkolatok igénybevétele teljesen más fizikai jelenség, mint például egy hídgerendáé. A burkolatot ugyanis nem úgy kell elképzelni (bár így tanítják) mint egy végtelen sok alátámasztással rendelkező tartót. A tartók az alattuk lévő területet hidalják át, az útburkolat pedig csak bevon valamit. Azért van, hogy sík felületen, por és sármentesen lehessen közlekedni.
(A földúton is elmegy a kamion, nem szakad le, de száz kamion már egyenetlenné, esőben sárossá teszi a felületet.)
A tartónak tehát az alatta lévő üreget kell „védenie”, a burkolatnak pedig csak önmagát. A burkolatnak tehát a legnagyobb ellensége a fárasztás, azaz, ha nagyon sokszor áthalad rajta a terhelés, akkor a burkolatban „összeragasztott” anyagszemcsék egymáshoz képest elmozdulnak, s idővel ez lecsökkenti közöttük a tapadást, és megindul a romlás. A burkolatot tehát inkább élettartamra tervezzük, amibe természetesen szerepet játszik a teher egyedi mértéke is, de nem úgy direktben, mint a tartók esetében.