Zebra

A kijelölt gyalogos átkelőhelyek jelzőtáblája arra figyelmeztet, hogy a gyalogosnak elsőbbsége van az áthaladáskor. A tábla alakja mégsem elsőbbséget szabályozó alak, hanem csupán tájékoztató alak.

Lehet, hogy ezért nem engedik az autósok át a zebrán a gyalogosokat?

Talán, ha megfordítanánk a háromszög alakot, és piros szegéllyel emlékeztetnénk az elsőbbségi szabályra, akkor itthon is eszünkbe jutna, ami Auszriában már egyértelmű?

Az útburkolat nem hídgerenda

Az útburkolatok igénybevétele teljesen más fizikai jelenség, mint például egy hídgerendáé. A burkolatot ugyanis nem úgy kell elképzelni (bár így tanítják) mint egy végtelen sok alátámasztással rendelkező tartót. A tartók az alattuk lévő területet hidalják át, az útburkolat pedig csak bevon valamit. Azért van, hogy sík felületen, por és sármentesen lehessen közlekedni.
(A földúton is elmegy a kamion, nem szakad le, de száz kamion már egyenetlenné, esőben sárossá teszi a felületet.)
A tartónak tehát az alatta lévő üreget kell „védenie”, a burkolatnak pedig csak önmagát. A burkolatnak tehát a legnagyobb ellensége a fárasztás, azaz, ha nagyon sokszor áthalad rajta a terhelés, akkor a burkolatban „összeragasztott” anyagszemcsék egymáshoz képest elmozdulnak, s idővel ez lecsökkenti közöttük a tapadást, és megindul a romlás. A burkolatot tehát inkább élettartamra tervezzük, amibe természetesen szerepet játszik a teher egyedi mértéke is, de nem úgy direktben, mint a tartók esetében.

Az egymondatos emberek

Az egymondatos emberek felkészülnek a vizsgára, megtanulják a kérdésre adandó választ, aztán emlékezetből elmondják, majd kapnak rá valami jegyet, aztán kész.

Az egymondatos ember tehát egy dologról csak egy bizonyos alapvető dolgot ismer. Nem a hivatáshoz való tudást szívja magába, hanem a tananyagot.



Az egymondatos emberek tehát az éppen szükséges mértékben megtanulják és alkalmazni tudják ismereteiket. Többször is, egymás után és ugyanúgy. De csak azt, amit megtanultak. Két megtanult dologból viszont már nem tudnak összerakni egy harmadikat. Nem szeretik a kivételeket, az árnyalásokat, az ellentmondásokat. Nem szeretik az ismeretlent, sőt azt észre sem veszik. Elmennek mellette. Szeretik viszont az ökölszabályt, mert könnyű megtanulni.

Tudják, hogy mit akarnak elérni, s az ahhoz szükséges dolgokat végrehajtják. De csak azért, mert ez a feltétel. Nem azért tanulnak, mert érdekli őket, hanem azért, mert ez kell a dologhoz.

Az egymondatos emberben diák korában nem lehet elérni, hogy érdeklődjön, kérdezzen.

Nagy szükség van az egymondatos emberekre. A feladatot vita nélkül, pontosan, a terv szerint végrehajtani. Semmi improvizáció, semmi akadékoskodás, egyénieskedés. Így lehet igazán eredményt elérni.



Félreértés ne essék: Az analfabétától a felsőfokú végzettségűig minden képzettségi fokozatban van egymondatos ember.

És ha ezt épp egy egymondatos ember olvassa, akkor azt hiszi, hogy bántom őt. Pedig nem. Csupán épp az egymondatos felfogása miatt véli ezt. Pedig nincs velük semmi baj. Jó, hogy vannak. Szükség van rájuk. Zömmel ők valósítják meg a hétköznapjaink fontos dolgait.

Engem csak akkor bosszant az egymondatos ember, ha keresztbe tesz, kárt okoz, s a differenciáltan kifinomított "többmondatos" dolgokat tönkre teszi.

És itt egy sereg rossz példát említhetnék, de persze jókat is.

No de ezt majd egyszer máskor.

web log : Kedves Naplóm ....

Kedves Naplóm!

Ilyet még sohasem írtam. Ilyet még sohasem csináltam, s hülyének néztem Dankay Gabriellát az 5-6-7-8 b-ből, mert ő már akkor is naplót írt. Igaz egyszer még a bélyeggyűjteményét is megmutatta. De tényleg. Nagymamájával együtt.
Kaptam hozzá ötórai teát, meg tasüteményt is. Én meg csak feszengtem, s röhögtem hazáig, mert el nem tudtam képzelni, hogy mi a fene érdekes van azokban a ritka félrenyomott kis fecnikben. (Bár Laci bátyám is gyűjtötte, de nem ragadt rám ebből a kultúrszegletből semmi.)
Húú milyen barbár vagyok. Cikizem a bélyeggyűjtőket.

Meg aztán azért is röhögtem, mert tanuja lehettem a klasszikus illemtankönyvi eseménynek, amikor az ifjú levizitál a kis hölgynél. Csak éppen az volt a gond, hogy a kis hölgy nem volt az esetem, s én inkább a szembe ház első emeleti Kati bélyegeit nézegettem volna.

Na tessék! Már el is kalandoztam.

Szóval a naplóírás ma már rám férne, mert annyi minden van bennem, amit már nem ért meg senki, hogy lehet, hogy csak én megyek szembe a valakikkel, és ők jönnek a helyes sávban?

No hát akkor tessék!
Kiváncsi vagyok meddig bírom!

Kedves Apu!

Ez egy rendhagyó névnapi ajándék - egy hely, ahol kivérezhet a művészi vénád; ahol kiadhatod a felgyülemlett feszültséget; amit majd nap mint nap meglátogatok újabb csemegék reményében; ami igazából a Tiéd, és egy kicsit mindenkié.

Helye azoknak a darabkáidnak, amiket szívesen osztanál szét, csak még nem találtad meg a módját.

Jó szórakozást!

a pici lányod