Az egymondatos ember tehát egy dologról csak egy bizonyos alapvető dolgot ismer. Nem a hivatáshoz való tudást szívja magába, hanem a tananyagot.
Az egymondatos emberek tehát az éppen szükséges mértékben megtanulják és alkalmazni tudják ismereteiket. Többször is, egymás után és ugyanúgy. De csak azt, amit megtanultak. Két megtanult dologból viszont már nem tudnak összerakni egy harmadikat. Nem szeretik a kivételeket, az árnyalásokat, az ellentmondásokat. Nem szeretik az ismeretlent, sőt azt észre sem veszik. Elmennek mellette. Szeretik viszont az ökölszabályt, mert könnyű megtanulni.
Tudják, hogy mit akarnak elérni, s az ahhoz szükséges dolgokat végrehajtják. De csak azért, mert ez a feltétel. Nem azért tanulnak, mert érdekli őket, hanem azért, mert ez kell a dologhoz.
Az egymondatos emberben diák korában nem lehet elérni, hogy érdeklődjön, kérdezzen.
Nagy szükség van az egymondatos emberekre. A feladatot vita nélkül, pontosan, a terv szerint végrehajtani. Semmi improvizáció, semmi akadékoskodás, egyénieskedés. Így lehet igazán eredményt elérni.
Félreértés ne essék: Az analfabétától a felsőfokú végzettségűig minden képzettségi fokozatban van egymondatos ember.
És ha ezt épp egy egymondatos ember olvassa, akkor azt hiszi, hogy bántom őt. Pedig nem. Csupán épp az egymondatos felfogása miatt véli ezt. Pedig nincs velük semmi baj. Jó, hogy vannak. Szükség van rájuk. Zömmel ők valósítják meg a hétköznapjaink fontos dolgait.
Engem csak akkor bosszant az egymondatos ember, ha keresztbe tesz, kárt okoz, s a differenciáltan kifinomított "többmondatos" dolgokat tönkre teszi.
És itt egy sereg rossz példát említhetnék, de persze jókat is.
No de ezt majd egyszer máskor.
